Magyarország a társadalmi válság küszöbén

Magyarország egészségügyi helyzetéről készített egy összefoglaló cikket a Szike Blog, ami olyan hasznos és tanulságos információkat tartalmaz, amit nekünk is érdemes megosztanunk az Olvasóinkkal.

Korábbi írásaim során leltem rá két megdöbbentő adatra: a világrangsorban elfoglalt helyünk a nyers halálozási rátát és a növekedési rátát tekintve katasztrofális, mindkét mutatóban a világ legrosszabb 10%-ba tartozunk! Érdemes megnézni, milyen “szomszédok” vesznek minket körül!

Nyers halálozási ráta, a legrosszabb 10%, forrás: CIA World Factbook
Demográfia
Részben ezek az adatok késztettek arra, hogy ennek hosszú távú következményeit is átgondoljam. A jelenség egyébként érint sok (közép-)európai, fejlett országot, tehát globális problémáról van szó. Sajnos a rossznak is mi vagyunk a rosszabbik végén…
A gazdasági válság mellett tehát egy jóval súlyosabb, és nehezebben, lassabban orvosolható problémába csúsznak bele a fejlett országok, köztük kiemelten Közép-Kelet-Európa és benne Magyarország. Ez pedig az a humánerőforrás-krízis, amely így,össztársadalmi szinten vizsgálva teljesen új értelmezést is nyer. Ráadásul nem beszélhetünk évtizedes távlatokról, az első bomba a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjba vonulása során már robbanni fog, ez pedig 2015-16 -tól (!!) óriási gondokat fog okozni, a probléma égetővé vált, bár a politika ezt a témát hosszú évek óta messziről kerüli.
Kezdjük a születésszámmal. 1950-56-ig minden évben rendre közel 200 ezer gyermek született, 1954-ben és ’55-ben pedig ennél is több, 223, illetve 210 ezer élveszületést regisztráltak. Ez a generáció 2015-től kezdődően vonul majd nyugdíjba (ez persze nyilvánvalóan kevesebb embert jelent az emigráció, halálozás, korai nyugdíjazás, munkanélküliség miatt). A kiugróan magas számú nyugdíjba vonulás önmagában persze nem is lenne baj. Egyre inkább kitolódik a születéskor várható élettartam, egyre több nyugdíjas, ez természetes jelenség szinte mindenhol a fejlett világban. Nézzük azonban a másik oldalt, a születések számát a közelmúltban. Azokat, akik a nyugdíjasokat “pótolják”, akik fenntartják az országot, megteremtik a nyugdíj és a szociális háló anyagi feltételeit.
Lássuk a születésszámot 1994-2000-ig, nagyjából ez a korosztály kell, hogy belépjen a munkaerőpiacra 2015-től kezdve. A kilencvenes évek közepén még éppen több, mint 100 ezer gyermek született, azonban 1998-tól már 100 ezer alatti születésszámról beszélhetünk. Ha összehasonlítjuk a két korszakot, a nyugdíjba menőket és a friss belépőket ,szomorú tendencia bontakozik ki. 1950-56-ig összesen 1,4 millió gyermek született, 1994-2000-ig pedig csupán a fele, 720 ezer! Nagyon közel, már 2015-től jöhet az a váltás, mely a demográfiai torzulás folytán óriási problémákat fog generálni! A szó legszorosabb értelmében véve beszélhetünk tehát humánerőforrás-krízisről. A magyar példa nem egyedülálló, de tendenciáját tekintve, történelmi okokból mégis kiemelt jelentőségű! Egyszerűen nem lesz, aki megtermelje az idősebb generációk eltartásához szükséges járulék- és adótömeget. Ráadásul a nyugdíjkassza terhelése is fokozottan emelkedik, ezt pedig járulékemeléssel már nemigen lehet enyhíteni. A nyugdíjjárulékot a kilencvenes évek óta még kismértékben emelték is, a jelenlegi 33%-os szint már nemigen fokozható.
Foglalkoztatottság
Az ijesztő tendencia a foglalkoztatottsági adatokon is jól látható. Ez valamivel megbízhatóbb adat a puszta születésszámnál, hisz megmutatja az itthon dolgozó, aktív állampolgárok számát. A KSH adatai alapján még körülbelül 15 évvel ezelőtt, 1998-banis viszonylag sok fiatal belépő volt a munkaerőpiacon, ez bőven fedezte a nyugdíjba vonulók számát. Ezzel szemben a 2012-es évet nézve döbbenetes tendencia bontakozik ki. 1998-ban a munkaerőpiacra belépő 15-24 éves korosztály 523 ezer fő volt, míg 2012-ben már csupán 216 ezer! A 15-19 éves belépők (szakmunkás réteg) gyakorlatilag eltűntek, a 20-24 éves fiatal foglalkoztatottak száma pedig 445 ezerről 206 ezerre zuhant. Az 55-65 éves (idősebb) foglalkoztatottak száma ugyanakkor 182 ezerről 505 ezerre nőtt! ( A nyugdíjkorhatár 1998-ban 57 év volt). Adott tehát egy óriási tömeg, aki az elkövetkezendő években ki fog vonulni a munkaerőpiacról ugyanakkor nincs aki pótolja majd az óriási járulék- és adóveszteséget és a hirtelen növekvő társadalmi-gazdasági terheket.

Egészségügy Az egészségügy helyzete ebben a szituációban is kissé speciális. Köztudott, hogy a nyugdíjasok igénybevétele- az egészségügyi szolgáltatásokat illetően – az átlagnál jóval magasabb. Nyugdíjba vonulás után – részben pszichológiai okokból is – drámaian megnő az egészségügyi ellátások iránti kereslet. Tehát általános keresletnövekedésre, nagyobb terhelésre számíthat az egészségügy a fent vázolt demográfiai bombával egy időben. Ugyanakkor a munkapiacra belépő fiatalok és a nyugdíjba vonulók száma közötti különbség évről-évre hatalmas járulékkiesést fog okozni, ami megroppantja majd az e-alap forrásteremtési oldalát. Elkerülhetetlen tehát a forrásteremtési technikák újragondolása, mert a kieső járuléktömeg teljesen fenntarthatatlanná fogja tenni a rendszert, nagyon rövid időn belül. A járulékok emelésére itt sincs nagy játéktér. Igaz, az egészségbiztosítási járulék Magyarországon jelenleg az egyik legalacsonyabb a világon, 7%, így a kiesés a nyugdíjjárulékok kiesésénél kisebb mértékű lesz. (2006-ban még 15%-os járulékot fizettünk, azóta ennek kevesebb, mint a felét kell beadni a közösbe. Jól jelzi az egészségügy kiszolgáltatott, “másodhegedűs” szerepét az egészségügyi és a nyugdíjjárulékok aránya is: 7% szemben a 33%-kal.)
Összefoglalás
Rövid távon nehezen, óriási erőfeszítésekkel és súlyos áldozatokkal megoldható problémát fog okozni ez a demográfiai krízis, hosszú távon azonban megoldhatatlan helyzetet teremthet, ha nem teszünk ellene. Öregedő társadalom és így szélesedő nyugdíjas réteg fenntartása csökkenő születésszám mellett hosszú távon – a jóléti rendszer csorbítása nélkül – gyakorlatilag lehetetlen. A modern egészségügy robbanása és fejlődése 40-50 év elteltével okozza az első gondokat a fejlett társadalmakban. A csökkenő gyermekvállalásai kedv és a túlélés ára jelentkezik most. Hiába oldjuk meg a gazdasági válságot, hiába kergetjük a GDP növekedés eszméjét, ha hosszú távon nem lesz, aki fenntartsa a társadalmat, ha nem lesz aki dolgozzon és termeljen. Közép-Európa és Magyarország helyzete azért is speciális, mert itthon – szemben a gazdagabb nyugat-európai társadalmakkal – a bevándorlás sem enyhíti a közeledő demográfiai válságot. Összehasonlításként a szintén öregedő Németországban 2011-ben a második világháború óta a legkevesebb, 663 ezer gyermek született (852 ezer halálozás történt), mely hosszú távon hasonló problémákat okozna, mint a közép-kelet-európai régióban, azonban tavaly több, mint 1 millió bevándorló érkezett az országba! Így a munkaerő-piacra belépők bőven kitermelik az a járulék-és adótömeget, mely a jóléti társadalom fenntartásához nélkülözhetetlen. Itthon azonban alig van bevándorló, egyre kevesebb gyermek születik, van viszont egy öregedő társadalom, egyre szélesebb nyugdíjas réteg és volt egy éveken belül “beérő” Ratkó-korszak. Európa közepén tehát szép lassan elfogyunk. De addig is, amíg fogyunk jön egy nagyon nehéz időszak, amikor már alig lesz fiatal, lesz viszont annál több eltartandó állampolgár. De akkor ki fogja megfizetni a jóléti társadalom árát? A nyugdíjkorhatárt nem lehet a halálig tolni. Vagy mégis?