2013. október 4., péntek

Putyin indul a 2018-as választásokon?

A Nobel-békedíjra jelölt Putyin elég erősnek érzi magát arra, hogy hosszabb ideig pozíciójában maradjon. Az orosz elnök egy beszélgetésen annak lehetőségét se zárta ki, hogy indul a 2018-as választásokon. Vlagyimir Putyin orosz elnök rendkívül keményen dolgozik orosz és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Az elnök és apparátusának erejét jól tükrözi a szíriai polgárháború kérdésében aratott siker, hiszen végül a békés orosz megoldási javaslat győzött.
A Valdaji Nemzetközi Vitaklubban mondott beszédében Putyin erősen kritizálta a nyugati hatalmakat azért, mert nem tudtak konkrét tervvel előállni és arra az esetre se volt tervük, ha esetleg terroristák jutottak volna hatalomra a harcok folyamán. Ráadásul a tárgyalásokból gyakorlatilag teljesen kihagyták Asszad szír elnököt. Putyin szerint a megoldás továbbra is a tárgyalásokban rejlik a jelenlegi szír kormány és az ellenzéki erők között.
Putyin rámutatott arra, hogy a fegyveres fenyegetés nem lehet megoldás minden problémára. Főleg annak fényében, hogy máig nincs eldöntve, ki vetette be a vegyi fegyvert. Amikor Obama a Kongresszus jóváhagyását kérte a támadáshoz, Putyin a New York Times-ban közölt véleménycikkével igyekezett hatást gyakorolni az amerikai döntéshozókra és az amerikaiakra, hogy ne hagyják jóvá az Egyesült Államok elnökének háborús tervét.
A Világ Népei Lelki Egységének és Együttműködésének Nemzetközi Akadémiája és az Orosz Oktatási Alapítvány is javasolta Vlagyimir Putyin orosz államfő Nobel-békedíjra való jelölését. A kezdeményezést ismert politikusok és közéleti személyiségek is támogatták. Megfigyelők szerint a jelölés összefügg azzal a pozitív szereppel, amelyet Putyin töltött be a különféle fegyveres konfliktusokban. A kezdeményezés Franciaországban is követőkre talált, ahol petíciót kezdeményeztek. A petíció szerzői azt javasolják, hogy Barack Obamát fosszák meg a békedíjtól, és a díjat Putyinnak adják át. A Nobel-békedíj odaítélése Obamának, széleskörű kritikát váltott ki világszerte.
Alekszej Martinov, a Legújabb Államok Nemzetközi Intézetének igazgatója szerint a jelölés az orosz elnök kimagasló béketeremtő érdemeire utal. Sikerült leállítani a háborút Szíriában, amely nagy nemzetközi konfliktussá válhatott volna. Ezeket az érdemeket nem lehet sem alábecsülni sem túlbecsülni. Világszerte mondják, hogy Putyin egy új világháborút állított le, amely Szíria bombázását követően kezdődhetett volna. Putyin a nemzetközi téren kifejtett béketeremtő politikája mellett az Oroszországi kérdésekben határozottan és keményen foglal állást. A Valdaji vitaklubban kérdésekre válaszolva Putyin kiemelte, hogy országa a demokrácia útján halad, azonban az orosz demokrácia modellnek el kell térnie a nyugati mintáktól, azoknak a társadalomra gyakorolt káros hatásai miatt.
A homoszexuálisok ellen indított propaganda-kampányt firtató kérdésre Putyin azt mondta, hogy a melegek nincsenek kitéve semmiféle diszkriminációnak Oroszországban, az új szabályozás csupán a nem tradicionális szexuális kapcsolatok propagálásának tilalmára terjed ki. Válaszában még egy olyan megjegyzést is tett, hogy az egyneműek házassága következtében az „európaiak kihalnak”. Az európai rendszer romlottságára célozva Silvio Berlusconi példáját hozta föl. Putyin azt mondta, hogy „azért ítélték el Berlusconit, mert nőkkel volt. Ha homoszexuális lett volna, érinthetetlen maradt volna”.  Amikor a kisebbségek elnyomásával vádolták meg, Putyin azt reagálta, hogy ő igenis büszke Oroszország sokszínűségére, azonban szerinte nem ésszerű olyan mértékben figyelmen kívül hagyni a többséget, ahogyan azt Európa teszi.
A világ politikai és katonai stabilitásának sarokköve lehet Putyin 2018-as választási győzelme vagy bukása.
Mészáros Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése