2014. március 11., kedd

A Székelyekért! – Székelyföldért! – A Szabadságért!

Megtartotta a Székelyföld autonómiájáért meghirdetett felvonulást Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), bár a román hatóságok papíron ahhoz nem járultak hozzá. Viszont a hatályos román törvény szerint az autós forgalom akadályozása ütközne törvénybe, így a gyalogos (értsd járdaúttesten) forgalom szabályzata lehetővé tette a fel/átvonulást a főtérre. A román hatóságok is arról számoltak be, hogy nem történt rendkívüli rendbontás, kivéve, hogy néhányan a tumultus miatt véletlenül leléptek az autós úttestre.
A Székely Szabadság Napján az 1854. március 10-én kivégzett vértanúkra emlékeznek, akik az 1848–49-es magyar szabadságharcot folytatva szerették volna kivívni a székelység önrendelkezésének jogát. Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint 25000-en emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját. A rendezvény szónokai szerint a székelység nemzeti és emberi jogai nem képezhetik alku tárgyát. A székely vértanúk obeliszkjénél tartott beszédében Izsák Balázs, a SZNT elnöke közölte, hogy az SZNT a nemzeti régiók ügyében az Európai Unió luxemburgi bíróságán pert indított. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, hogy szintén legyen velünk! – jelentette ki. A tömeg azonban többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ – a székely ember nem tartja hitelesnek őket, joggal, hiszen volt már pozíciójuk korábban is és nem jól vizsgáztak becsületből akkor sem) politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen" – jelentette ki továbbá az SZNT elnöke. A demonstráció megemlékezéssel kezdődött a székely vértanúk emlékművénél, a résztvevők onnan vonultak át Marosvásárhely főterére. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke üzenete által volt jelen a marosvásárhelyi megmozduláson. A volt püspök nyomatékosította: Isten szabadnak teremtette a székelységet. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – fogalmazott Tőkés. A város polgármestere korábban levélben azt közölte a szervezőkkel: csak a megemlékezéshez járul hozzá, a felvonulást nem engedélyezi. Az SZNT szerint azonban a polgármesternek nincs joga betiltani a rendezvényt. Így a már említett némi kiskapu találásával megvalósulhatott a békés tömegátmenet. Ez a közösség mindaddig követelni fogja az autonómiát, amíg célját el nem éri – hangoztatta az MPP elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott: az erdélyi magyarság minden „önkény és határtologatás" ellenére hisz abban, hogy élni csak szabadon érdemes, és ennek csak a közösségi autonómia biztosíthat keretet. Az EMNP elnöke a Székelyföld autonómiatervezet parlament elé terjesztését sürgetve jelezte: „ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek".
A marosvásárhelyi demonstrációval egy időben Budapesten, de Amerikában is több helyszínen tüntettek tegnap Székelyföld autonómiájáért. Sikerült átadnia követeléseit a Székely Nemzeti Tanácsnak, a román kormány képviselőjének Marosvásárhelyen. Mint ismeretes – sajnos - az eddigi beadványokra sem reagált érdemben a román kormány. A kiáltvány kiáll a Székelyföld területi autonómiájáért. A tömeg a polgármester tiltása ellenére vonult Marosvásárhely főterére a székely vértanúk emlékművétől. Budapesten szimpátiatüntetést tartottak a Hősök terén. A magyarországi Székelyföldért Társaság elnöke felszólította a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómiáról az illetékes szervezetekkel. A résztvevők a román nagykövetség épülete elé vonultak, ahol mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.


Gölöncsér Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése