2014. március 19., szerda

Veréssel mondatták az ukrán állami tévé vezetőjét – felvétel


A nacionalista Szabadság párt parlamenti képviselői ököllel kényszerítették az ukrán állami rádió- és televíziótársaság vezetőjét arra, hogy írja alá lemondását.

Ihor Mirosnyicsenkóval az élükön három képviselő felkereste irodájában Olekszandr Pantelejmonov igazgatót, és ordítozva kérték számon rajta a kijevi hatalomellenes tüntetésekről a Egyes tévécsatornán közzétett, szerintük elferdített beszámolókat. A tévé vezetőjét belenyomták székébe, papírt tettek elé, és arra kényszerítették, hogy írja alá felmondását. Közben többször meg is ütötték. A történtekről videófelvételt készítettek és közzétették az interneten.

A kedd este történt incidenst élesen elítélte Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök, aki kijelentette: egy európai integrációra törekvő, demokratikus társadalomban elfogadhatatlan, hogy parlamenti képviselők erőszakkal oldják meg a kádercseréket.

Mirosnycsenko szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy “békeidőben udvariasabban is viselkedhetett volna” Pantelejmonovval. Ugyanakkor megismételte, hogy a állami televízió hosszú időn át eltorzította az információkat, egyebek között a Majdanon, azaz a kijevi főtéren tartott tüntetésekkel kapcsolatosan. Hozzátette, hogy a hatalomváltás után sem változott semmit a televízió politikája. Szavai szerint számára az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy amikor megöltek egy ukrán katonát a Krímben, a csatorna a félsziget Oroszországhoz való csatlakozásának moszkvai ünneplését közvetítette.

A helyi média megjegyezte, hogy a moszkvai ünneplést mindössze öt percig közvetítette az ukrán Egyes televízió.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése