2014. március 18., kedd

Nem elég, hogy kifosztja a bank a szerencsétleneket, még terrorizálják is mindenféle hiénák!

Egy nőt egész nap követtek a behajtók, majd egy parkolóban szorították sarokba. Rendőrök mentették ki a szorult helyzetből. A nő az autójára felvett devizahitel részleteit nem tudja törleszteni, de ettől még a behajtóknak nem volt joguk fenyegetően fellépni ellene.
                                                                                Ez a kép “csak” illusztráció “Két marcona legény” tartotta sakkban Majoros Gabriella gépjárművezető-oktatót, aki sávjci frank alapú hitelre vásárolt autójának törlesztőrészleteivel tartozott – adta hírül a Délmagyarország című csongrádi napilap.
A gépjárművezetés-oktató autójának kezdő törlesztőrészlete 38 ezer forint volt, ma már 82 ezer forintot kellene törlesztenie. A bank a szerződést felmondta, az adós hiába próbált egyezkedni az intézménnyel, egy éve pereskednek. Az oktató 4 és fél évig fegyelmezetten törlesztette hitelét.
A nőt egy budapesti gyorsétterem parkolójában szorították sarokba a behajtók. Mint kiderült, egész nap követték. Két autóval lezárták a parkolót, a nő nem hajthatott ki. Beült az autóba, magára zárta az autót, onnan hívta a rendőröket, akik – a nő állítása szerint – két órán keresztül győzködték a behajtókat, hogy engedjék el. A riadt nő szerint ha nem ért volna oda időben a parkolóba, elvitték volna az autóját.
Behajtó vs. végrehajtó
A lap által megkérdezett ügyvéd azt mondta, az autóhitel kölcsönszerződés, ahol nincs végrehajtó okirat. Így az autót csak akkor vehetik el, ha ezt bírósági ítélet teszi lehetővé. A behajtó nem léphet fel fenyegetőleg, nem önbíráskodhat, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a behajtók végrehajtóként lépnek fel. Az ügyvéd jogerősen pert nyert egy olyan pénzintézettel szemben, amely behajtóval vitette el az autót.
A hasonló helyzetbe került adósoknak azt javasolja, hogy hívjanak rendőrt. Ha ugyanis feltartják, azzal személyi szabadságukban korlátozzák őket.
A bírósági végrehajtó hivatalos személy, intézkedései mindenkire kötelezőek. A végrehajtó átvizsgálhatja az adós lakását, bútorát, felnyithatja a lezárt helyiségeket, bútorokat, de nem motozhat. A behajtó viszont nem végrehajtó, így nem gyakorolhat kényszert – olvasható a cikkben.
(HVG)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése